2009. január 27., kedd

Egy jó nap





Ma nagyon jó napom volt.
Nem is tudom, mivel kezdjem.
Talán azzal, hogy visszakaptam a laptopomat. A szervízben egy nap alatt meggyógyították, valamit kicseréltek benn, aztán már ma hozta is haza a futár. Most működik rendesen, minden oké vele.

Aztán ma délután csengetett a postás. Az APEH-től hozta az adóbevallásos levelet , és mellette egy csomagot is. :-)))
Mit gondoltok, mi volt benne??? Hát egy RR-es kendőm, ami befejeződött végre, igaz, már 1,5 hónapja, de az örömömet a késés sem tudja elrontani. Ez az első olyan RR ugyanis, amiben mindenki hímzett a kendőmre, nincsenek benn üres lyukak. Itt is szeretném mindenkinek megköszönni a munkáját. Volt a csomagban egy másik kendő is , Türlivirlié. Úgy gondoltam, hogy már ő is eleget várt, ezért összekaptam magam, és az előbb kész is lettem a 12. nőcijével. Már be is csomagoltam, holnap röppen haza Győrbe, elsőbbségivel. Mindezt persze titokban követtem el, Gyöngyvér nem sejt semmit. (Remélem, nem olvassa a blogomat :-)))) Fotózni is elfelejtettem, annyira siettem.

Ha már postára megyek holnap, útnak indítom Mannamari felé a JJ Birthday Flowers kendőmet.
Erről majd még írok bővebben, most csak egy képet mutatok .


Mutatom még a magyar mintakendős SAL-t, amit végre befejeztem.


Az elkövetkezőkben pedig egy babaköszöntőt fogok hímezni, Móni barátnőmnek. Ő egy idős velem ( 37 éves), és hosszú- hosszú évek, és sok -sok próbálkozás, orvoshoz járás után márciusra várja kislányát, Emmát. :-))
Erről képet nem tudok mutatni, majd ha már haladtam is vele valamit.

2009. január 22., csütörtök

Készen vagyok


Mármint idegileg.
Az új laptopom bemondta az unalmast. Péntek este még rendesen működött, szombat délután pedig már be sem lehetett kapcsolni. Felhívtuk a srácot, aki szervizelni szokta a gépeinket, de ő sem tudott vele mit kezdeni. A netről levadásztuk a hp ügyfélszolgálatának a tel.számát, és onnan kértünk segítséget.
Nos, nem akarok semmit elkiabálni, de olyan korrekt ügyintézéssel, ami ott van, még nem találkoztam. Kapcsolták a szervizt, a szervizes lefuttatott egy hibakereső programot az elmondottak alapján, mondta, hogy mivel próbálkozzunk, majd miután erre sem reagált a gépünk, kért engem a telefonhoz. ( Eddig a haverunk beszélt vele.)
Adott egy ügyfélszámot, majd megkérdezte, hogy a csütörtöki napon délelőtt, vagy délután küldheti-e a futárt a gépért, mert sajnos be kell vinni a szervizbe. De legkésőbb 7 napon belül el fog készülni a gép. Most vitték el az előbb, hétfőn már telefonon érdeklődhetek, komoly baja van-e.
(Ez nekem nagyon új, mert amikor a régi Asus gépemben cd meghajtót kellett cserélni, egy hónap alatt tudtak bele alkatrészt hozni, és még utána 2 hét volt, mire bele is szerelték.)

Mindez nem elég, ma jött egy levél a rendőrségtől, kedves férjem gyorsan hajtott. Konkrétan 50 helyett 69-cel. 30 000 Ft bírság. Oké, hibázott, rendben van. DE!!!!!
Mi az öreg ördögnek vett akkor az autóba radardetektort, ami ugye a trafipaxot figyeli, és lézerblokkolót, ami a lézeres mérőket iktatja ki???? Nem romlottak el ezek a bizonyos szerkentyűk, csak egyszerűen elfelejtette bekapcsolni a drága férjem.
Most nagyon nem hiányzott ez a bírság, a lakáshitelünk már így is 17000 Ft-tal több, mint amikor megkötöttük. Mindegy, ez van.


Most újra Szandra gépéhez kényszerültem, szombat óta ma először.
Hímeztem is: a JJ RR-ben készen vagyok az első mintával, és a magyar mintakendős SAL-t böködöm éppen. Ez már régen véget ért, csak nekem volt nagy elmaradásom, konkrétan 3 blokk. Ebbők kettő és féllel már végeztem, szerintem még a héten sikerül is befejeznem. Így egy "kötelezőt" már letudtam erre az évre.
Képeket talán tudok majd mutatni, ha le tudom őket kicsinyíteni. Minden esetre próbálkozni fogok vele.

Naomi szülinapi játéka


Ha szeretnétek nyerni egy meglepetés ajándékot, amit Naomi készített, látogassatok el a blogjára, és hagyjatok kommentet.

2009. január 14., szerda

Debrecenbe kéne menni...........


No nem pulykakakast venni, hanem kosármeccsre, szurkolni a csapatunknak.
De ez a fránya időjárás közbeszólt.
Tegnap este, hallgatva az időjárás jelentést , lemondtuk az utat.
Jól tettük, ma reggelre jégpáncéllá változott nálunk minden. Először ónos eső esett, aztán jeges eső. Szó szerint hangosan kopogott az aszfalton, ilyet még nem láttam/ hallottam. Most mindent 1-1,5 cm jég borít mindent, olyan , mintha hó lenne, de nem az. Az egyedüli,aki élvezte az egészet , az Nina volt, aki még nem látott ilyet. Ahogy elállt, lementünk sétálni. Először nagyokat csodálkozott, aztán ugrált, futkozott, szóval élvezte nagyon.
Az előbb újra megeredt az ónos eső, megint csúszik minden.
Jó lett volna meccsre menni (az idén eddig minden meccsen ott voltam), de most a józan ész kerekedett felül a Falco-s szívünkön. Vagy 20 "eszement" 4 autóval útnak indult, nem tudom, odaértek-e. Mindenesetre nagyon reméljük.

Most itt kuporgok a gépnél, a hangszóróból szól a Nyugat rádió, és várom Pál T. Gábor élő bejelentkezését,közvetítését Debrecenből. Mindjárt kezdődik a meccs.

De jó lenne ott lenni!!!!!!!!!!!!

2009. január 12., hétfő

Kontúrral

Szombat este elkészültem a Nimue kép kontúrozásával. Eddig azért nem mutattam, mert reménykedtem, hogy változnak a fényviszonyok. De ma rájöttem, hogy hiába várok, tehát fotóztam. A képek nem adják vissza az eredeti színeket, a hímzős lámpám fényénél készültek.
A selyem fonál miatt a vaku szóba sem jöhetett, sajnos.




Nagyon szerettem hímezni, szűk két hét alatt készült el a kép. A színeit egyszerűen imádom. Az ősz összes gyönyörű árnyalata megtalálható a hímzésen.
Szandrám már lecsapott rá, az ő szobájába szeretné,bár én a nappaliba szántam. De most álljak le vitatkozni egy szem gyermekemmel? :-)


Szombat este óta sem tétlenkedtem, nekiálltam a JJ Birthday Flowers RR első mintájának.
Szó szerint csak nekiálltam, aztán félre tettem. Most varrok. Sapkát, pulcsit , jó meleg polár anyagból. Holnap, 3 hét szabi után újra munkába állok. Nincsenek illúzióim, hogy a piacon mennyire lesz hideg. A szenteste délben otthagyott mentes ásványvizem tuti belefagyott az üvegbe. Nem akarok megfázni, muszáj jól felöltözni. Vastag harisnya, sízokni, macskanadrág, bélelt kordnaci, hótaposó csizma. Mire mindet magamra veszem, szinte mozdulni sem tudok. Imádom a munkám, de télen inkább hanyagolnám. De csak a körülmények miatt, és nem másért.

2009. január 11., vasárnap

Játék

Arduinna játékra hív mindenkit! Ha magatoknak szeretnétek ezt a gyönyörűséges nyakláncot, hagyjatok egy megjegyzést a blogjában ma éjfélig.

2009. január 9., péntek

Nimue: Clair de Lune



Ma délután végre volt időm hímezni, így befejeztem a kis Nimue képemen a x-eket. Nagyon szép már így is, de már nagyon várom, hogy kontúrozás után milyen lesz.
Szeretném holnap befejezni, mert nagyon furdalja az oldalamat, hogy fog kinézni teljesen készen.

2009. január 6., kedd

Olvastam



Igaz, egy kis segítséggel, de Ayla rám talált.
Ki kell választanom 5 könyvet, amit az elmúlt évben olvastam. Ez elég nehéz így elsőre, mert nagyon sokat olvasok esténként a hímzés után még szinte minden nap olvasok egy keveset.

Tehát az én listám:

J. K. R. : Harry Potter és a Halál ereklyéi .Ezt még akkor olvastam, amikor nem volt magyar nyelvű fordítása. Kalózfordításként kaptam meg e-mail-ben 2 nap alatt kivégeztem. De a szemem is kikészült tőle. A könyv maga nagyon jó, szeretm a Harry Potter könyveket.

Ken Follett: Az idők végezetéig : A könyv a Katedrális folytatása. 200 évvel később játszódik, a történet egy kis város lakóit, és a város melletti kolostor papjainak életét mutatja be.
Nagyon jó, bár én egy kicsit mást vártam. Szinte ugyanaz a cselekménye, mint az első kötetnek.

Joanne Harris: Csokoládé Vianne Rocher egy csokoládézót nyit egy eldugott francia kis faluban, és ezzel felbolydítja a kis közösség életét. Imádtam olvasni, bár a filmet már korábban láttam.

Joanne Harris : Csokoládécipő A Csokoládé c. könyv folytatása. Vianne Párizsban , a Montmarte-n él álnéven, két lányával. Egy csokoládézót vezet, ide kerül alkalmazottnak egy francia lány Zozie, és "felvirágoztatja" a boltot, Vianne hiába is próbál tenni ellene.

Joanne Harris: Szederbor Egy író pincéjében lapul pár üveg szederbor, amit még fiatal korában kapott egy idős kertésztől Joe-tól. Később vesz egy tanyát, amit rendbe hoz, megismerkedik titokzatos szomszédasszonyával , és kislányával, megpróbál segíteni nekik, és szép lassan megváltozik az életük. Nem tudom, mit írjak róla, én a csokoládék után többet vártam. Ez annyira nem jött be.

A következő könyvet még tavaly kezdtem, de még nem fejeztem be :

Arturo Perez -Reverte : A dél- királynője A könyv felénél járhatok valahol. Egy fiatal mexikói lányról , Teresa Mendoza életéről szól. Drogkereskedő párját megölik, neki pedig menekülnie kell a maffia elől. Spanyolországba szökik, ahol börtönbe kerül,majd onnan kikerülve drogüzletbe kezd. Ő lesz a dél- királynője, a kolumbiai drogmaffia feje.

Nem tudom, kit jelölhetnék meg. Ha valaki megosztaná velünk, miket olvasott, hagyjon nekem egy megjegyzést.

Terveim




Mit is tervezek 2009-re?
Elsősorban szeretném befejezni az elkezdett hímzéseimet.

Ezek a következők :

- Nimue: Clair de Lune (nemrég kezdtem, remélem hamarosan kész lesz)

- Lanarte 34399 A "nevét" sajnos nem tudom, de majd mutatom. Már rég elkezdtem, de nem hiszem, hogy azt befejezem. 18-as lenes aidára kezdtem 1 szállal, de nem tetszik. Nem fed rendesen, a két szálat meg soknak találom. Inkább elkezdem újra, valamilyen rusztikus vászonra.
De mindenképpen kihímzem, mert nagyon tetszik. A kerbe, a kis gerendaházunkba szánom.

- Jézus fej egy olasz újságból. Anyának készül, már egy éve csak a kontúrra vár.

- Magyar mintakendő. Ez egy SAL hímzés, amivel nagyon elmaradtam.


Aztán jöjjenek az új tervek:

- Lanarte : Tea sampler . Nagyon tetszik, a konyhámba jó lenne.

- Nimue: Chataigne . Anya nézte ki magának, anyák napjára fogom elkészíteni.

- A konyhámra kellene még hímeznem, de nem döntöttem az "áldozatról".

- Egy nagyon kedves barátnőm esküvőjére gyűrűtartó párnát szeretnék hímezni, és még mellé valami apróságot.

-Van még jópár LHN minta, amit kinéztem magamnak, majd meglátom, mire marad időm.

- Kötelezők :- JJ birthday flowers RR, most indul januárban
- 13 szépséges RR-ben még van egy kendő
- Kézimunka táska SAL


SWAP


Én Ninánál jelentkeztem.
Ha gondolod, gyere te is!

2008 munkái

Miután sikeresen feltöltögettem a képeimet, jöttem mutatni, amit ebben az évben készítettem.
Pár apróság hiányzik, kis hardangeres mütyürök, tűpárnák, ollóőrök, amiket kihímeztem, de még nem állítottam össze. Nem is fotóztam.

Nos, egy kis összegzés:

- Az év folyamán 36 RR-es kendőre hímeztem. (Brrrr, még kimondani is sok.)

- Nagyobb képet hármat hímeztem. Lanarte Arab lányát, Mirabilia Petal Fairy-t kétszer, a két
mamának ajándékba.

- Három SAL hímzéshez csatlakoztam: Ralina tervezte a Mary Poppins mintát, és a Kézimunka táskát , ezen kívül pedig a magyar mintakendőt hímeztem még, de azzal nagyon elmaradtam.

- Zsuzsa Szeretetvarázs felhívására is jelentkeztem. Neszesszereket varrtam, már nem is tudom, mennyit.

Akkor most jöjjenek a képek:
Majdnem lemaradt Ayla újraindított téli lépes anyaga:

Hát röviden ennyi.

Terveim már vannak az új évre is, hamarosan azt is mutatom.

Hógolyó


Csicsóné Melinda gurította hozzám.
A szabályokról itt is megfeledkezem, az ok azonos, már körbeért a dolog.

Horoszkópról: mérleg

Egyéb esemény azon a napon, amikor megszülettél: Nem találtam semmit évre pontosan. Viszont az "átkosban" beszélni sem szabadott a napról, ami a rendszerváltás óta nemzeti ünnep. ( okt.23.)

Ha nyernék a lottón: Attól függ mennyit. Álmom egy családi ház, kis nyaraló a Balatonon, saját kézimunka bolt, utazgatás, .... Szóval el tudnám költeni.

Ha web böngésző: mozzilla , kereső: Google

Koffein : Napi 2 melange sok tejjel/tejhabbal , édesítővel

Színeim ruhában: farmer, föld színek, és az ősz színei, narancs, terrakotta. Hetente minimum egyszer: sárga- fekete.

Most mi van rajtam: fekete angora pulcsi (ezer éves darab, már csak itthoni használatra),drapp kordnaci (strech, hogy kényelmes legyen), fél pár fehér sportzokni (másikat az előbb lopta el a kiskutyus).

Legutóbbi könyv, amit olvastál : Ken Follett : Az idők végezetéig

Háziállat: Egy fél éves fehér bichon havanese kislány: Nina

Amit sose választanál háziállatnak: hüllők, pókfélék

Amit a legjobban szeretsz magadban: az akaraterőmet.

Tíz év múlva ilyenkor hol látod magad: a boltban, kedvenc vevőim között. Valamint
a kosárlabda bajnoki döntőn, a csapatom sokadik győzelmét ünnepelve.

A legutóbbi nagyon jó élményed: A mérlegem már megint kevesebbet mutatott 2 kilóval.

Kipécéztek....


.... mégpedig valamikor szeptemberben.
Csicsóné, és Ayla volt a két tettes. A szabályokat nem fogom betartani, mert már úgyis körbeért mindenkin, én vagyok csak lemaradva.
Tehát akkor 7 dolog rólam:

1. A hétköznapokon nem sminkelem magam. Nyáron egy kis színtelen szájfény, télen Labello minden mennyiségben.

2. Imádok főzni és sütni, viszont mosogatni utálok.

3. Már 5 éve nem eszek fehér lisztes, cukros, zsírral vagy napraforgóolajjal készült ételt. (Eredmény mínusz 20 kg. :-)))))))))

4.Szinte minden nap mosok, a vasalni valót viszont gyűjtögetem.

5. Az ágy jobb oldalán alszom, kizárólag hason.

6. Nagyon szeretem a munkám, ami nem csoda, hisz a hímzéssel, varrással kapcsolatos.

7. A sárga és a fekete szín bűvöletében élek. Magyarra fordítva: tagja vagyok a Falco KC (szombathelyi férfi kosárlabda csapat) törzsszurkolói körének, a Legionak. Minden meccsen ott vagyok, legyen az itt helyben, vagy az ország másik végében. Imádom a hangulatot, a légkört, ami körülvesz.

+1. Van egy új "szerelmem" :Nina, a kiskutyánk. Fél éve még kézzel- lábbal tiltakoztam ellene, de mára teljesen levett a lábamról.


Hát, ennyi jutott elsőre eszembe. :-)))))

2009. január 4., vasárnap

Nimue: Clair de Lune




Emlékeztek még erre a képre? Valamikor ősszel mutattam meg, mint új szerelmemet. Már akkor kiválasztottam a vásznat (ekrü Hubert), és megrendeltem a fonalakat hozzá. De neki nem álltam .
Még pedig azért, mert voltak még befejezetlen munkáim. Miután azokkal végeztem, időm nem volt, így mindig tolódott a kezdés.
December 27-én este végre beleböktem a tűmet. Azóta 8 nap vettem a kezembe, és meg kell hogy mondjam, eléggé jól haladok. Itt tartok most. A két szálas hímzést befejeztem, most következik az egy szálas, majd pedig a "dekorálás". Hú he hülye szó ez ide. Szóval a kontúr, száröltés, láncöltés, stb.... Addig még egy megbízható webfordítót is kellene találnom francia- magyar nyelvűt. Bár nagyjából kisilabizáltam, hogyan is kellene csinálni, de biztos, ami biztos.

Ja, és megismerkedtem a Picasa3-mal.Ime:

BUÉK


Minden kedves ismerősömnek, barátomnak Boldog Új Évet kívánok!!!!

Vannak jó híreim. Karácsonyra megkaptam az új laptopomat, ami holnaptól csak az enyém lesz, legalábbis napközben. Még egy hétig itthon leszek szabin, a családnak viszont megkezdődik a munka/iskola. Először meg kell ismerkednem a programmal, mert eddig XP-t használtam, ezen a gépen pedig Vista van. Néha a hajam égnek áll tőle, de kezdek belelendülni.

Nem felejtkeztem el a "kötelességeimről" sem. Szeptemberben Ayla és Melinda is kipécézett, decemberben pedig eltalált egy hógolyó is Melinda jóvoltából.
Ezeket a héten mindenképpen pótolom.
Továbbá már töltögetem fel a fényképező memória kártyáiról a képeket, amiket az elmúlt hónapok hímzéseiről készítettem. Még azokkal is adós vagyok.
Előre bocsájtom, hogy decemberben szinte semmit nem hímeztem, csak RR-t, azt is az első héten.
Aztán hosszú szünet következett. Már nagyon hiányzott a hímzés, de a karácsony előtti hajtásban (kereskedelemben dolgozom) nem maradt időm hímezni.
De december 27-én újra kezembe fogtam a tűt. Ez azonban már egy új bejegyzés lesz. :-)))