2009. február 23., hétfő

Babaköszöntő




Ma kész lettem Emike babaköszöntőjével. Azaz csak félig, mert még az adatok hiányoznak. Az majd csak akkor kerül rá, ha megszületett a kis drága. :-))
Erre a napra egész mást terveztünk. Kecskemétre indultunk, de hallgatva az időjárás jelentést, és látva, hogy mennyi hó esett , fájó szívvel , de inkább itthon maradtunk.
Így elkészült ez a kis hímzés. Egy régi olasz újságból van a minta, még Csabim hozta, legalább 10 éve. Ez alatt az idő alatt már legalább 15 babának hímeztem ki.
A megadott DMC kódokat egy kicsit megváltoztattam, mint eddig mindig. Remélem, Móni barátnőm örülni fog majd neki.

Délután nekiálltam egy újabb babaköszöntőnek, ezúttal egy másik mintának. Eszter kisbabájának készül majd, azt még meggondolom, hogy mutatok-e róla fotókat, vagy meglepi lesz .


Végül mutatok egy ma délelőtti képet. Így élvezte Nina az idei első havat. :-))))

2009. február 17., kedd

SWAP


Ma elkészültem a SWAP ajándékkal. Az összeállítás egy kicsit megizzasztott, de túléltem.
Holnap megpróbálok nappali fénynél is képeket készíteni róla, és holnapután postázom.
Képeket majd akkor mutatok, ha jelentkezett a leendő tulajdonosa , hogy megkapta a csomagot. :-))


Irigykedve olvasom nagyon sok blogban, hogy mekkora hó van nálatok. Nos nálunk megint csak egy kicsi esett délután . De az is elolvadt. Pedig úgy megfürdettem volna a kiskutyát a hóban.
Még nem látott igazán nagy havat, biztosan élvezte volna.

2009. február 15., vasárnap

JJ Birthday Flowers RR



Emlékeztek, mikor nem olyan régen azt mondtam, hogy soha többé RR ? Nagyon komolyan megfogadtam, hogy nem lépek be többe.
Azonban Csicsóné Melinda elcsábított. A szívem megint felülkerekedett az eszemen. Nagyon szeretem a JJ mintákat, gondoltam belevágok még egyszer.
A februári mintát pont Melindának hímeztem. Már egy hete elkészültem vele, csak még nem volt feltöltve a gépre.
Mivel most nincs más mutogatni valóm (babaköszöntő még kezdeti stádiumban, a SWAP meg titkos) gyorsan orvosoltam a problémát.

2009. február 9., hétfő

In memoriam



Egy hónapja, amikor megvettem a jegyet a február 15-i BL meccsre az Admiral Leon csapata ellen, még az járt a fejemben, milyen sok gyönyörű gólodnak fogok tapsolni.

Meg nem fordult a fejemben, hogy Te akkor már az égi kézilabdapályákon fogsz játszani.

MARIAN COZMA NYUGODJ BÉKÉBEN !!!

2009. február 7., szombat

Horgolt virágok





Évi blogján láttam néhány aranyos horgolt virágot, és felvillant bennem egy régi emlék, mikor nagyikám tanítgatott horgolni, milyen szép kis virágokat csináltunk közösen.
Nosza, előkotortam gyorsan egy horgolótűt, és nekiálltam, próbálkoztam. Más fonal nem lévén, osztott hímzővel. (Mire nem jó a puppets osztott hímző.:-) Mert ugye hímzéshez nem az igazi, azt tudjuk.) Ahogy készültek a kis virágok, már azt is tudtam, mire fogom felhasználni őket.
Ninuskámnak kötöttem egy ruhát, nagyon sötét zöld fonalból, és a virágokkal igazi csajos rucit varázsoltam belőle. Most már Szandra is megengedi, hogy ráadjam a kutyára , mert eddig nem tetszett neki, túl fius volt. Mert van ám a kisasszonynak 4 kötött rucija is: eperszínű (igazi kislányos ), sárga- fekete ( csak a Falco), drappos csavart kötésű, és ez a sötétzöld.
Gyorsan rá is adtam, és lefényképeztem benn.
Most igazi kiskutya kinézete van, ugyanis eddig egy kis torzonborzika volt. Most múlott fél éves, és már elvihettük egy kis fazonigazításra a kutyakozmetikushoz. Megdícsérték, hogy gyönyörű szőre van, és engem is, hogy szépen godoztam, mert egy gubanc sem volt benn. Több, mint 20 centis volt már a szőre, úgy nézett ki, mint egy mini puli.

2009. február 2., hétfő

Fabulous......


Csicsóné Melinda volt olyan aranyos, és gondolt rám.
A szabályok szerint meg kell osztanom veletek 5 függőségemet.
Hát lássuk:

- hímzés, varrás minden mennyiségben

- kosárlabda- FALCO KC Szombathely

- koffein

- internet, bár már tudatosan csökkentem a rá fordított időt

- sütés

+1 - családom

Most jelölnöm kellene még 5 blogot, de azt hiszem, nem fogok. Akikre kíváncsi lettem volna, már megosztották velünk függőségeiket.