2009. október 27., kedd

Fleurs de Paris


Talán még nem is mutattam nektek a szerelmemet. ( Csak akkor, mikor nekiálltam. )
Nos, az már nagyon régen volt. Magamhoz képest nagyon lassan haladok vele, sajnos a "kötelező" hímzések előnyt élveznek. Ez a kép 2 héttel ezelőtt készült, azóta elég sokat haladtam vele.
Még sosem hímeztem Dimensions képet, ez az első, de nem az utolsó, az biztos.
Még mindig imádom, és nagyon szeretem hímezni.

Bár most megint félretettem, a SWAP ajándék hímzésén dolgozom tegnap óta. Sajnálom, hogy azt nem mutathatom, pedig a héten biztos, hogy elkészül a hímzés része. Még szerencse, hogy a leendő ajándékozottam pontos instrukciót adott, hogy mit szeretne, de így is elég nehéz volt választanom a minták között. Azért a "kért " ajándék mellé egy kis meglepit is kap majd.

Kézimunkatáska SAL


Hosszú szünet után egy újabb mintarészletet kaptunk Ralinától, ezúttal a zsebét.
Már nagyon vártam, ezért gyorsan neki is álltam, és már vagy 2 hete készen van, csak nem értem rá fotózni.
Kíváncsian várom a folytatást.


JJ Birthday Flowers RR 10 - 11.

Újabb 2 kendő készült el , Vkáginak az októberi virágot hímeztem. Ha jól emlékszem, banner készül majd belőle.


Delfike pedig egy szép terítőt kap majd vissza, ha véget ér az RR. Ő a novemberi virágot kapta tőlem.


Már csak egy kendő van hátra, Danáé, de az sajnos nagy lemaradásban van. Nem valószínű, hogy mostanában megkapom.

2009. október 12., hétfő

Elkezdődött.



Újra elkezdődött az "őrület", azaz a kosárlabda bajnoki idény.
Már nagyon hiányzott, bár jópár felkészülési meccsre elkísértük a csapatot, Sopronba háromszor, Zalaegerszegre, Oberwartba, és természetesen ide az Aréna Savariába is.
De a bajnokság az más, ott lehet igazán izgulni a csapatért.
Eddig kettőből kettő meccset nyertünk. Szerdán itthon a Nyíregyháza ellen.
Szombaton pedig útra keltünk Kecskemétre, és onnan is győzelemmel tértünk haza. A vártnál könnyebb meccset játszottunk, végigszurkoltuk a meccset, nagyon jó volt a hangulat. Kb 40-en lehettünk vendégszurkolók, de simán leszurkoltuk a hazai B -közepet. Most 2 hazai meccs következik, ami nagyon kemény lesz, de rajtunk, szurkolókon nem fog múlni a győzelem.

( A képen szokás szerint nem látszom, de Szandrus és Csabim feltűnik a jobb szélen.)

JJ Birthday Flowers RR 8-9.




Ezt a két kendőt sem mutattam még nektek.
A nyolcadik minta Józóné kendőjére készült, hímzővászon 1 szálára. Hát egy kicsit megszenvedtem vele, olyat tettem, amit eddig még sosem. :-)))
Elővettem a fiók mélyéről az eddig még sosem használt hímzőrámám.
Úgy egy kicsit könnyebb volt hímezni.
A szokásos 1 nap helyett 3 napig küzdöttem, de megérte, mert szerintem szép lett.





A kilencedik blokk Gyöngyeszé lett. Itt nem volt semmi gond, hamar tovább is küldtem a két kendőt Danának, és most a hétre várok még kettőt.

Mondtam már, hogy imádom hímezni ezeket a mintákat? Ha megkapom azonnal neki is állok majd, aztán már csak az utolsó, decemberi minta lesz hátra ebből az utolsó RR -emből.

SWAP 2.


Ez a bejegyzés is az elmaradásaim egyike.
A második, őszi körben Olaszországba küldtem a meglepi ajándékot, Elisabettának.
Ollótartót, ollóőrt, és tűpárnát készítettem. Helyet kapott még az ajándékok között némi csipke, Fimo gombostűk, és egy kis csoki.
Nagyon izgultam a csomagért ( sosem postáztam még külföldre), de szerencsésen odaért, és úgy tudom, Elisabetta is nagyon örült neki.

Ezek után nem volt kérdés, hogy jelentkezem- e a harmadik körre. :-))
A mintát már kiválasztottam, hamarosan neki is állok hímezni.