2008. augusztus 5., kedd
Petal Fairy keretezve
Elkészült végre a tündérem keretezése, de ez sem ment simán. Csütörtökön telefonált nővérem, hogy nem jött meg a futárral a választott léc, most mi legyen. Mondtam, hogy keressen valamit, ami illik hozzá.
Hát ezt találta. Illik hozzá, a keret alapszíne a tündér szoknyájával megegyező színű, és arannyal van márványozva. Ha nem kellett volna szombatra, lehet, hogy megvárom az eredeti lécet, de hát sürgetett az idő.
Szombat délután adtuk át anyósomnak. Elakadt a szava mikor meglátta, és potyogtak a könnyei.
Nagyon- nagyon örült, és én is annak, hogy sikerült örömet szereznem neki.
Már a helyére került a nappaliban, pont oda tette, ahová én is gondoltam.
Összesen 16 napot dolgoztam a kép hímzésén, ebből 3 volt teljes nap, a többi csak esti böködés.
A gyöngyözés másfél napig tartott, azt nem siettem el.
A tesóm anyuhoz adta be a kész képet, oda mentünk érte. Anyunak is nagyon tetszett, és célozgatott rá, hogy ő is elfogadna egy ugyanilyen gyönyörűséget.
Tehát hamarosan újra nekilátok, hogy az október végi szülinapjára elkészüljön, de most már lassabb tempóban. Ha mégsem végeznék vele, akkor karácsonyi ajándék lesz.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Szuper lett, és jó gyorsan megcsináltad :)
Gyönyörűséges a tündéred! :)
Megjegyzés küldése