2009. február 7., szombat

Horgolt virágok





Évi blogján láttam néhány aranyos horgolt virágot, és felvillant bennem egy régi emlék, mikor nagyikám tanítgatott horgolni, milyen szép kis virágokat csináltunk közösen.
Nosza, előkotortam gyorsan egy horgolótűt, és nekiálltam, próbálkoztam. Más fonal nem lévén, osztott hímzővel. (Mire nem jó a puppets osztott hímző.:-) Mert ugye hímzéshez nem az igazi, azt tudjuk.) Ahogy készültek a kis virágok, már azt is tudtam, mire fogom felhasználni őket.
Ninuskámnak kötöttem egy ruhát, nagyon sötét zöld fonalból, és a virágokkal igazi csajos rucit varázsoltam belőle. Most már Szandra is megengedi, hogy ráadjam a kutyára , mert eddig nem tetszett neki, túl fius volt. Mert van ám a kisasszonynak 4 kötött rucija is: eperszínű (igazi kislányos ), sárga- fekete ( csak a Falco), drappos csavart kötésű, és ez a sötétzöld.
Gyorsan rá is adtam, és lefényképeztem benn.
Most igazi kiskutya kinézete van, ugyanis eddig egy kis torzonborzika volt. Most múlott fél éves, és már elvihettük egy kis fazonigazításra a kutyakozmetikushoz. Megdícsérték, hogy gyönyörű szőre van, és engem is, hogy szépen godoztam, mert egy gubanc sem volt benn. Több, mint 20 centis volt már a szőre, úgy nézett ki, mint egy mini puli.

5 megjegyzés:

Melinda írta...

Édes kutyaruha:)
A virágok pedig már a tavaszt idézik,szépek!

helen írta...

Aranyosak lettek és a kutyinak nagyon jól állnak! Azért kíváncsi lennék a véleményére. Vagy netán lefizettétek pár falatkával? :D

Móka írta...

Nem kellett lefizetni Évi!
Igazi kislány, imád öltözködni.
Amíg a virágok készültek, nem győztem kivenni a szájából őket. Folyamatosan azokat lopkodta, ha nem voltam résen. :-)))

Hencsi - bneheni írta...

Tündéri kutyuska, tündéri ruhában :D:D:D

Hencsi - bneheni írta...

Amúgy értem én ezt az érzést, én sem adnék rózsaszín rucit a fiú kutyámra.... ki tudja miért, nem árt vigyázni, nem ám rossz hatással lesz rá :D:D:D:D