2008. augusztus 26., kedd

Lanarte: Mór lány



Jó régóta nem mutattam hímzést, pedig eredetileg ez egy hímzős blog lenne.
Szóval itt a mór csajszim, amit már jó ideje, jó nagy szünetekkel böködök.
Valamikor januárban álltam neki, de hónapokra félretettem a sok RR finise, és egyéb sürgős munkák miatt.
De most elővettem, és addig nem bökök mást, amíg ez kész nem lesz. Egy RR-em fut, az természetesen kivétel.
Féltem, hogy múlt héten nem lesz időm hímezni, de a félelmem alaptalannak bizonyult.
Az oszlop a feléig volt kész, mikor kézbevettem, és más semmi.
Nagyon sokat haladtam, sőt ez óta a kép óta (vasárnap készült) is haladtam már.

Szeretnék mutatni valami mást is. Egy szép nyakláncot kaptam a kislányomtól hét végén.
Ekkor rendezték ugyanis nálunk a Savaria Történelmi Karnevált, és ennek kapcsán minden évben nagyon jó kézműves vásár van a Főtéren, és a Thököly utcában. Itt vette Szandrus ezt a láncot, és a rajta lévő szép üvegmedált.

2 megjegyzés:

Dóra írta...

Tök fura, hogy nem az arcával kezdted, vagy hogy nem az első részletekben van a fej. Na ezt megaszontam. Gondolom most már azon ügyködsz, amilyen jó kis tempód van! Nagyon szép lesz! Jól emlékszem, hogy a mór lánynak van az arca 1 szállal minden lukba öltve?

Móka írta...

A fejjel kellett volna kezdenem? Meg sem fordult a fejemben.Én általában valamelyik alsó sarokban kezdem a hímzést, és alulról felfelé haladok.
A napokban nem hímeztem, ma vettem kézbe megint, tehát annyira nem haladtam. Az én csajszim arca simán van hímezve 2x2 szálon, 2 szállal.
Azt hiszem, amire te gondolsz, az a kisebbik változat lehet.