2008. november 27., csütörtök

RR-ek, és Mirabilia

Nagyon eltűntem mostanában, ennek oka, hogy a laptopom tönkrement, és Szandrám gépe sem az igazi. Meg nem is akarok igazán nála netezni, mert akkor megkapom, hogy én ülök az asztalánál, és miattam nem tud tanulni. Ez egy tuti jó indok lenne neki, biztos, hogy a fejemhez vágná, ugyanis kamaszodik, és nagyon- nagy a szája újabban.
Ezért inkább szorgalmasan bökögetek, és egy- egy lopott félórácskára ideülök a géphez, és gyorsan bekukkantok a blogotokba, hogy kivel mi újság. Kommentelni már sajnos nincs időm.

Főként RR-ek kerültek ki a kezem alól. a 13 szépségesben 3 kendő, aztán Ayla újraindított téli képese. Közben hazaért a teáskannás terítőm, arra böktem rá még egy mintát, Korena helyett.
S vannak még csodák!!! Hála Claudiusnak, elkőkerült a JJ angyalos RR kendőcském, igaz, igencsak kevés hímzéssel. Mindegy, a csajok újult erővel hímeznek rá. Majdnem egy évet állt Henriettánál, de Klaudia elment érte, és elküldte nekem, és Áginak a sajátját. Itt is szeretném megköszönni a segítséget.

Most fejeztem be anya karácsonyi ajándékát, azt a Mirabilia képecskét, amit a nyáron anyósomnak már egyszer kíhímeztem, a Petal Fairyt. Három hetembe tellett, de már nem okozott akkora örömet a hímzés, mint a nyáron. Ez az első kép, amit kétszer hímeztem ki, ilyet még sosem csináltam. De akkor annyira tetszett anyának, hogy most ő is megkapja. Tudom, hogy nagyon fog neki örülni.
Most nagyobb munkának nem állok már neki, majd talán januárban. Megkezdődött a karácsonyi hajtás, dec. 24-ig már nem lesz szabad hétvégém, és szabadnapom sem. Minden nap dolgozni fogok, ezért már csak kisebb dolgokat böködök. Nekiálltam a PIF-es ajándékoknak, mivel a felhívásomra nem jelentkezett senki, a szomszéd boltos csajszikat fogom meglepni, egy- egy személyre szóló ajándékkal.
Egyenlőre ennyi, képeket sajnos nem tudok mutatni, mert hazaért Szandrus, és kell neki az íróasztala.
De ígérem, bepótolom.

1 megjegyzés:

Ayla írta...

De jó végre hallani rólad!
És nagyon-nagyon szépen köszönöm neked is, hogy mégegyszer hímeztél a kendőmre!