2010. november 17., szerda

Novemberi találkozónk

Ismét eltelt egy hónap,és mi újra összejöttünk egy kis dumcsizásra, közös bökögetésre, kötögetésre, gyöngyözésre Kata boltjában, a Gyöngypiramisban.
Ez alkalommal akadtak hiányzók is Klaudia és Eszter. :-(((
Nagyon jó hangulatú volt a délután, és végre először én is sokáig tudtam maradni.
Nagyon sok hímzést vittem mutogatni, a hazaért RR kendőimet, egy kis karácsonyi egyveleget, és természetesen Samanthát, aki elkészült végre.
Vittem egy új hímzést is, egy DIM hóemberkét félig készen, és a horgolásomat.
Annyi gyönyörűséget láttam, hogy egy kicsit sárgultam is az irigységtől.
Kati elhozta két Auróra kendőjét, Soleil Évi egy érdekes baktust (aminek a színébe beleszerettem, és ma feltétlenül vennem kellett nekem is olyan fonalat) , és a folyamatban lévő hímzését, Kriszti a karácsonyi SAL-t, már majdnem készen.
Jucus "dekupázs" technikával készült apróságokat hozott, és szintén a karácsonyi SAL-t, amiből már alig hiányzott egy kevés hímzés. Azóta már persze elkészült vele, és elhozta a munkahelyemre, ahol meg is kukkanthattam. Köszi Jucus!
Ott volt még a talin Ami,aki báránykát horgolt, és az ügyes lánykái, valamint természetesen Kata, aki a helyet biztosította nekünk.
Kata egyébként "merényletet" is követett el ellenünk, ugyanis olyan gyönyörű fonalakat hozott a boltjába, hogy lehetetlenség volt belőlük nem vásárolni.
Haza is jött velem egy gyönyörű zöldes árnyalatú fonal,amiből meg fogom kötni életem első kendőjét, egy kirit.

Már nagyon várom, hogy december 18-a legyen és újra találkozzunk a csajokkal.



5 megjegyzés:

Kriszti írta...

Szerintem nagyszerű társaság vagyunk!!

Soleil írta...

Kriszti, így van:-)))

mannamari írta...

Jól sikerült tali lehetett.
Bevallom, kicsit irigykedem, mert nem is vagytok messze, de munkanélküliként nem biztos, hogy megyek.

xJuDesign írta...

Nagyon szuper kis összejövetel volt:-) Örültem, hogy sokat tudtunk beszélgetni!

Klaudia írta...

Én meg sajnálom, hogy nem lehettem ott! Főleg, hogy ilyen sok szépséget vittél mutogatni! Na nem baj, majd legközelebb! :)